2018. augusztus 21., kedd

Megérkezés Drezdába - Tamási Richárd és Krammer Csaba




Hosszú várakozás után vasárnap, vagyis augusztus 19.-én reggel, indult el kis csapatunk a Nyugati pályaudvarról Drezda városába az ERASMUS+ program keretében. Az út ugyan nagyon hosszú volt, de legalább megismertük egymást és kártyázással, beszélgetéssel jól elütöttük az időt. Délután 5 órakor érkeztünk meg, elfoglaltuk szállásunkat a Hotel Mezzalunában.
Egy rövid bevásárlás után* kinéztünk a már javában zajló Stadtfest-re, Drezda város ünnepére. A hangulat remek volt, az egész belváros tele volt ünneplő emberekkel, mi pedig a legvadabb körhintákat próbálhattuk ki. A nap és az ünnep zárásaként megnéztük a tűzijátékot is.





*Még aznap megvettük a fiúkkal az első pár doboz Milch Schnitténket, és ebből a finomságból két nap alatt 10 doboz el is fogyott. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése